szentgyorgyicluster.com

Szent-Györgyi Albert Élettudományi Klaszter

Hírek, rendezvények

2015. április

A Goodwill Biotechnológiai Klaszter vezetőségének döntése alapján a Klaszter 2015.04.17-től kezdődően a Szent-Györgyi Albert Élettudományi Klaszter elnevezést viseli.

Szent-Györgyi Albert professzornak a térségben végzett munkája során születet az a felfedezése, amellyel kivívta a tudományos világ legnagyobb elismerését, a Nobel-díjat. Kedvelt személyisége lehetővé teszi a klasztertagok és a külső partnerek számára egyaránt, hogy könnyen azonosuljanak vele.

 

2015. március

Projektgeneráló egyeztetés a Klaszter tagjai között

Projektgeneráló egyeztetésre jöttek össze a Goodwill Biotechnológiai Klaszter tagjai 2015. március 19-én. A szegedi székhelyen került sor a rendezvényre 14 tag részvételével.

Köszöntőt mondott Dr. Jójárt Ferenc, a Klaszter elnöke. Ezt követően Kérdő Balázs, a Goodwill Klaszter Menedzsment Nkft. ügyvezetője beszámolt az Akkreditált Innovációs Klaszter cím elnyeréséről, ismertette a jelenlegi és a jövőbeli célokat. Röviden bemutatkoztak az új klasztertagok, és akik már korábban is részt vettek a társulás munkájában. Az EXIM Bank Dél-Alföldi Régiójának képviseletvezetője röviden felvázolta a Bank által a magyar export támogatására kínált lehetőségeket.

A rendezvény második felében a tagoknak lehetőségük volt az egymás közötti kapcsolatok építésére, projektötleteik bemutatására, közös projektek generálására. A programot a tervezett projektek rögzítése zárta.

 

2015. március

A szegedi Goodwill Biotechnológiai Klaszter az akkreditált klaszterek között

Március 16-án a szegedi Goodwill Biotechnológiai Klaszter immár harmadik alkalommal vehette át a kiemelt rangot jelentő Akkreditált Innovációs Klaszter címet. A tanúsító okleveleket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár adta át.

 

2-1-aik_atad_2015_ngm

Az ünnepélyes átadás résztvevői balról jobbra: Kérdő Balázs, a Goodwill Klaszter Menedzsment Nonprofit Kft. ügyvezetője, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Rákossy Balázs államtitkár, Dr. Jójárt Ferenc, a Goodwill Biotechnológiai Klaszter elnöke, a Goodwill Pharma Kft. ügyvezetője

 

Az Akkreditált Innovációs Klaszter pályázat célja, hogy innovatív kis- és középvállalkozásokat (kkv) is magukban foglaló, jelentős számú munkavállalót foglalkoztató és exportorientált társulásokat értékeljen.

Varga Mihály elmondta, hogy a cím iránt egyre nagyobb a hazai érdeklődés, ráadásul a közép-kelet-európai országok közül egyedül Magyarországon működik klaszterminősítési rendszer, így ebben a tekintetben a versenytársak előtt jár az ország.

A címet elnyerő Goodwill Biotechnológiai Klaszter, mint dinamikusan fejlődő hazai klaszter már több éve bizonyítottan és eredményesen működik, és a 27 klasztertag közti szakmai összefogást sikeresen intézményesítette.

A szegedi klaszter, illetve a klaszter minden tagja 2 év időtartamra kap jogosultságot dedikált pályázatokon való indulásra, illetve más pályázatokon  egyéb előnyök, többletpontok megszerzésére is.

 

2-1-oklevel_2015_03_16

 

A Goodwill Biotechnológiai Klaszterrel együtt az akkreditált klaszterek száma 32-re emelkedett. Összesen 495 vállalkozás vesz részt ezekben társulásokban, köztük 435 kis és középvállalkozás, több mint 58 ezer embert foglalkoztatnak és árbevételük megközelíti a 2500 milliárd forintot.

Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár elmondta: a klaszterfejlesztés kiemelten kezelt vállalkozásfejlesztési eszköz. Épp ezért a hálózati együttműködések támogatására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretein belül 2014-2020 között több mint 2700 milliárd forintot különítettek el.

2015-ben közel 70 pályázati konstrukcióban mintegy 830 milliárd forint összegben nyílnak meg támogatási lehetőségek a gazdasági szereplők számára – tette hozzá. Tájékoztatása szerint az első klaszterpályázat az év közepén, várhatóan nyáron jelenik meg mintegy 2 milliárd forintos keretösszeggel a 2015-16-os évekre, ami a professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatás nyújtásának támogatását célozza.