szentgyorgyicluster.com

Szent-Györgyi Albert Élettudományi Klaszter

G&G Növényvédelmi és Kereskedelmi Kft.

A G&G Növényvédelmi és Kereskedelmi Kft. egy 1982-ben, magánszemélyek által alapított, dél-alföldi kisvállalkozás. A cég szakmai és üzleti tevékenységei diverzifikáltak, de legnagyobb szerepet a vasúti gyomirtás kap, egyrészt, mint szolgáltatás, másrészt, mint technológiafejlesztés és technológiaértékesítés. A vasúti gyomirtás szolgáltatásként történő végrehajtásában a legnagyobb európai vasúttársaságok szerepelnek a vállalkozás ügyfélkörben, többek közt az osztrák, belga, és természetesen a Magyar Államvasutak is. A cég sikeres technológia transzfer tevékenységének köszönhetően a szolgáltatások mellett kiemelt szerepet kap a technológiafejlesztés is, melynek eredményeként a komplett vasúti gyomirtó technológia értékesítésére is sor került már.

A G&G Kft. a vasúti pályák környezetét érintő gyomirtás terén, több éves intenzív K+F munka által, egyedülálló eljárást és permetezőrendszert fejlesztett ki, mellyel jelentős mennyiségű vegyszer takarítható meg és környezetterhelés csökkentést eredményez. A speciálisan átalakított vasúti kocsikra szerelt on-line gyomfelismerő rendszer segítségével ugyanis 40-60km/h munkasebesség mellett csak arra a területre kerül gyomirtószer, ahol a rendszer gyomot észlel. Tapasztalati értékek alapján a vasúti pálya minőségétől függően ez a megtakarítás 60-80%. A menet során kamera figyeli a permetezendő területet és ennek segítségével a jelfeldolgozó rendszer kiválasztja a kezelendő területet. Mindezek alapján a vezérlőszoftver a beállított dózisok szerint utasítást ad a kijelölt felület permetezésére. Ez a rendszer biztosítja, hogy csak a gyommal fedett területek kerüljenek kezelésre.

Az átlagosan 30 főt alkalmazó szegedi cég folyamatos fejlesztési projekteket valósít meg a zöld biotechnológia területén. A fejlesztéseket sikeres pályázati aktivitás is segíti. A cég az elmúlt években eredményes technológia fejlesztéseket valósított meg, többek közt az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program 1-es prioritása és a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap, INNOCSEKK Plusz programja keretében. A fejlesztésekben, együttműködve dolgoznak tudományos szakértőkkel is. A cégnek állandó és élő kapcsolata van több hazai kutatóhellyel és felsőoktatási intézménnyel, többek közt a Szegedi Tudományegyetemmel is. A G&G Kft. folyamatos innovációs aktivitásának gerincét egy komplex fejlesztési központ biztosítja, amely kísérleti és vizsgálati laborokkal, valamint egy felkészült, elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakértői csapattal rendelkezik.

A cég 2009 óta rendelkezik ISO 9001:2008-as általános minőségügyi tanúsítvánnyal, ISO 14001:2004-es környezetvédelmi és OHSAS 18001:2007-es munkavédelmi minőségügyi tanúsítványokkal.

A G&G Kft. stratégiai célja, hogy a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének fenntartása és továbbvitele érdekében új együttműködéseket alakítson ki, amihez egy akkreditált innovációs klaszterhez történő belépés ideális lehetőséget biztosíthat.

 

www.gesgkft.hu