szentgyorgyicluster.com

Szent-Györgyi Albert Élettudományi Klaszter

MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont

A Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) a Magyar Tudományos Akadémia legnagyobb kutatóintézete. Tevékenysége a modern biológia minden területére kiterjed. A vizsgált tudományterületeknek (biofizika, biokémia, genetika. növénybiológia) megfelelően négy intézetre tagolódik. Az SZBK-ban elsősorban alapkutatás folyik, de a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása is fontos szempont. A nemzetközileg elismert magyar élettudományi kutatások meghatározó intézménye a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja (SZBK). Az 1973-ban alapított SZBK négy intézete – a Biofizikai, Biokémiai, Genetikai, Növénybiológiai Intézet – mintegy 260 kutatót foglalkoztat, akiknek munkáját rangos nemzetközi tudományos közlemények és szabadalmak fémjelzik. A kutatott témák a molekuláris és sejtbiológia számos területét ölelik fel, s a baktériumok ipari hasznosításától a termesztett növények irányított nemesítésén át az emberi egészség és a környezetvédelem kérdéséig terjednek. Az SZBK döntően a tudományos alapkutatások műhelye, de az SZBK kutatói kezdeményező szerepet játszanak biotechnológiai vállalkozások életre hívásában és menedzselésében, valamint oktatási feladatok ellátásában is. Az SZBK eredményes működését, a kutatások magas színvonalát az Európai Molekuláris Biológiai Szervezet (EMBO) is elismerte és a Központot az EU 2000-ben az Európai Unió Kiválósági Központja címmel jutalmazta.

 

www.brc.hu